OSZK folyosó dekoráció


A Budavári Palotában, a lifttől az Országos Széchenyi Könyvtárhoz vezető folyosó – amin egyetemistaként oly sokszor mentünk végig – a ’80-as évek óta Csipkerózsika-álmát aludta. A Nemzeti Hauszmann Programnak köszönhetően viszont a várban több épület is megújul, többek között ez az ikonikus folyosó is. Ehhez kapcsolódóan kaptuk a felkérést, hogy készítsünk olyan dekorációkat, amelyek bemutatják a vár hányattatott sorsát, valamint a megújulást célzó programot.

A falakon már állnak a Budai Vár történetét bemutató információs táblák, amelyeket korábban készítettünk. Vele szemben pedig a tárlókba bekerült az a 30 méter hosszú installáció, ami a magyar történelem sorsfordító pillanatait mutatja be a Budai Vár történetének tükrében.

A folyosó üvegezett vitrinjébe három szintű dekoráció készült, a hátfal habosított PVC lemezre kasírozott fólia, középen a szöveges tartalom függesztett plexi táblákra került, míg az előtérben formára mart PVC lemezeken az egyes korszakok jellegzetes képviselői láthatók. A végeredmény egy színes és izgalmas látványvilág lett.

A projekten az egész kreatív divíziónk dolgozott. Az egységes koncepció kialakítása után minden tervező kapott egy szeletet a 30 méter hosszú felületből, amit tartalmilag értelmezett, illusztrált és tipográfiai megoldásokat dolgozott ki rá.

A csapat összeszokottságát bizonyítja, hogy a felület olyan lett, mintha egy kéz „szőtte volna”.

Több..

Megrendelő: Várkapitányság

Kreatív terület:

  • Graphic design