Carola Egyesület


A Carola Egyesületet báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola tiszteletére alapították 2015. szeptember 22-én, Kolozsváron. A szervezet azzal a céllal jött létre, hogy felkutassa, védelmezze, restaurálja és népszerűsítse az erdélyi magyar kisebbség kulturális értékeit.

Szakmai tudásunkkal szeretnénk minél több alapítványt támogatni, akiknek célkitűzéseit és ügyeit fel tudjuk karolni. Így volt ez a Carola Egyesületnél is, ahol megalkottuk a szervezet egységes arculatát, létrehoztuk háromnyelvű honlapját és a tartalommenedzsmentben is segédkeztünk. Izgalmas volt számunkra látni, hogy egy ilyen archaikus témát hogyan lehet modern eszközökkel feldolgozni és megjeleníteni.

Múltidéző kreatívokat készítettünk, tartalmas honlapszövegeket írtunk és fordításokat menedzseltünk. Örülünk, hogy egy értékteremtő erdélyi projektnek is a részesei lehettünk!

2020 tavaszán a Salt megvizsgálta a Carola Egyesület online kommunikációs felületeit, és javaslatot tett arra, hogy az egyesület tevékenységét, valamint Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola emblematikus személyiségét hogyan érdemes széles körben népszerűsíteni. A kampány során az előkészítő fázisban aktualizáltuk a rendelkezésünkre álló felületeket, a megvalósítási fázisban pedig informáló-szórakoztató tartalmakkal töltöttük fel a Facebook-oldalt különböző tematikák mentén, sorozatok formájában, ahonnan esetenként a honlapra tereltük az érdeklődőket. A 3 hónapos social kampány legfőbb célja az volt, hogy megismertesse az egyesület tevékenységét és Szilvássy Carola életútját, illetve Magyarországon is láthatóvá tegye az eseményeket.

Több..

Megrendelő: Carola Egyesület

Kreatív terület:

  • Graphic design

    Social media