Innobyte nagyarculat


Az INNObyte Informatikai Zrt. egy szoftverfejlesztő cég, ami elsősorban a telekommunikáció, a kontakt center szolgáltatások, az autóipar, az egészségügy, az agrárinformatika, pénzügyi és banki területeken van jelen. Fő fókuszterületei: mesterséges intelligencia, IT infrastruktúra, IT rendszerintegráció, IT biztonság, cloud technológia. Átfogó tapasztalatokkal rendelkezik az egyedi alkalmazásfejlesztések területén, széleskörű gyakorlattal bír komplex folyamatú feladatok ellátásában is.

Az INNObyte Zrt.-vel közösen dolgoztunk azon, hogy meghatározzuk a főbb kommunikációs irányvonalakat. Ennek elsődleges pillére a közös gondolkodás volt, ahol workshopok keretében tártuk fel a cég működését, esszenciáját.

Ennek eredményeképpen láttuk meg azt az ellentétet, amely a cégfilozófia és a vizuális kommunikáció között húzódott, ugyanis egy elavult, avítt, már-már mesterkélt hangulatot tükrözött az akkori design. Ezért döntöttünk közösen az ügyféllel arról, hogy újratervezzük a már meglévő logót és frissítjük a teljes arculatot úgy, hogy variábilis, időtálló, modern és minőségi legyen.

Fontosnak tartottuk, hogy a megújult arculattal a munkatársak azonosulni tudjanak, ezért döntöttünk a kék szín mellett. Ez biztosította a folytonosságot és tükrözte azt az IT identitást, amelyet a kék szín megkérdőjelezhetetlenül képvisel. Viszont a megszokott iránytól elrugaszkodva, dinamizáltuk ezt a színárnyalatot és a ’Deepskyblue’ frissítette a vizuális megjelenést. A korábbi fáradt, fakóbb kék helyett, valami olyan kéket akartunk „kikeverni”, ami közel áll a digitális világhoz, a neon színekhez. A kiegészítő másodlagos színek (bíborvörös, magnóliavörös, sötétkék) pedig olyan elemei lettek az arculatnak, amely business kommunikációban mégiscsak kiemeli és elkülöníti a céget a versenytársaktól.

Tipográfiában merészebb vállalkozásba kezdtünk, ugyanis itt éreztük azt a lehetőséget, hogy a betűtípus kiválasztásánál vissza tudjuk idézni a kódolás hangulatát. Ezért döntöttünk a Space Mono és az Alliance betűcsaládok mellett. Előbbi ugyanis egy úgynevezett egyforma terű betűtípus, vagyis minden karakter azonos szélességű, így viszonylag gyorsan olvasható, ezért rendszerint a különböző szerkesztőprogramok a programkódokat ilyen módon jelenítik meg. A fenti alapelemeket a kódolás ismert szintaktikai írásjeleivel, telített négyzetekkel, hasábokkal, négyzetek kereszteződéseiből szőtt terülőmintázatokkal egészítettük ki.

A gyakran animációkban is használt emberfigurák és ábrák könnyebbé tehetik a megértést egy olyan cégnél, ahol a szakzsargon keresztülszövi a mindennapokat. Fontosnak tartottuk az elemek variálhatóságát, egyiket kicserélve új képi világ születik. Ez a rugalmasság tükrözi azt az agilis módszertant is, amelyet az INNObyte képvisel a projektjei során.

Több..

Megrendelő: INNObyte Informatikai Zrt.

Kreatív terület:

  • Graphic design