Isten éltessen, Magyarország!


Augusztus 20. az államalapítás, és az államalapító Szent István ünnepe. Igazi örömünnepünk ez a nap, hisz magyarnak lenni azt jelenti, hogy a hétköznapokon is inspirálódunk, és erőt merítünk ezeréves szellemi, kulturális és történelmi örökségünk kincseiből. Az elmúlt évezredben nyomot hagytunk a világban. Az államalapítás ünnepe emlékeztet bennünket kiválóságainkra és sikereinkre, valamint arra, mekkora teljesítmény és öröm, hogy önálló, szuverén ország vagyunk a világ országainak szövetében. Csempésszük be az ezeréves fennmaradásunkra büszke nemzeti öntudatot a mindennapjainkba!

A 2017-ben elkészített image spot stratégiai alapgondolata az volt, a sikeres sportrendezvények után a nemzeti öntudatunkat ezen sikerének fényében tovább erősítsük.

A kreatív koncepciónk középpontja a vizes VB után a víz lett, és így az ünnep nagyköveteinek a Győri EYOF 2017 magyar érmeseit: Szellák Szabina, Keresztes Kristóf, Rendessy Eszter, Galyassy Szilárd, Zombori Gábor, Opavszky Márk kértük fel, és a spot a közreműködésükkel készült el.

Kezdetben volt a hömpölygő idő.

Hajót építettünk, hogy kezdetét vegye a mi utazásunk.
A folyó néha kényeztetett, hogy erőt gyűjthessünk.
Volt, hogy kiszolgáltatottan sodródtunk, és kétségek közt hánykódtunk.
A folyó alázatra, tiszteletre, elfogadásra tanított mindnyájunkat.

Ezer éve vagyunk úton.
Megtanultunk a vízzel együtt élni.
És miközben megtanultunk hajózni,
történetünk történelemmé szélesedett.

Isten éltessen, Magyarország!

Több..

Megrendelő: Hungarofest Nonprofit Kft.

Kreatív terület:

  • Motion design