Esterházy János a sajtóban


2021. márciusban emlékezünk Isten szolgája Esterházy János, Közép-Európa vértanúja születésének 120. és mártírhalálának 64. évfordulójára. Az apropó és Esterházy személye azonban a kerek évforduló ellenére sem került be megfelelő hangsúllyal a sajtóba. Pawel atya (Pawel Cebula OFM Conv.), Esterházy posztulátora azért keresett meg minket, hogy egy klasszikus sajtókommunikációval támogassuk a téma médiába bekerülését, és Esterházy János boldoggá avatási eljárását, amely még 2019-ben kezdődött meg a krakkói főegyházmegyében. 2021. március 2-án egy sajtóközleményt adtunk ki a témában a keresztény, az országos közéleti, a regionális és határon túli médiának, majd sajtószervezéssel segítettük a kommunikációt.

A pr kommunikációnak köszönhetően 4 hét alatt 346 db megjelenés született a legkülönbözőbb orgánumok felületein és hírműsoraiban, a Kossuth Rádió és az MTVA több aspektusból is foglalkozott a témával, de interjút készített a Demokrata, a Magyar Nemzet, a KarcFm, a Mandiner, a Manna Fm, az Európa Rádió, a BonumTV és a Magyar Katolikus Rádió is. Számos nyomtatott és online magazin beszámolt az évfordulóról, Esterházy szerepéről, megvilágítva a magyar-lengyel származású mártír politikus jelentőségét.

Büszkék vagyunk, hogy segíthettünk abban, hogy Esterházy János munkásságát minél többen, több szempontból is megismerjék, és természetesen a SaltComm pr csapat szép eredményeire.

Több..

Megrendelő: Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesülete

Kreatív terület:

  • Public relations